A Megasztár 4-ben továbbjutott Lakatos Krisztián, Fekete Dávid és Király Viktor. A három fiú tehát már megnyugodhatott, amikor a három lánynak nagyon megemelkedett a pulzusa. Azt a négy percet, ami a szavazásra maradt egy zenei produkcióval töltötték Érdekes végjátéka lett a Megasztár 4 szombat esti döntőjének. Míg az énekesek a Hit The Road Jack-et énekelték a színpadon, addig minden bizonnyal rengeteg sms érkezett.
Tóth Lüszi kapta a legtöbbet, ő sétálhatott oda az oldalt várakozó társaihoz. Hien és Bencsik Tamara maradt a zsűri előtt, közülük Tamarát jutatta tovább.
Fenyő Miklós azzal vigasztalta a kiesett Hien-t, hogy már az is hatalmas dolog, hogy valaki idáig eljutott. A fiatal lánynak nemcsak barátai, hanem a közönség is felállva tapsolt. Tóth Lüszi ezúttal nem sírt, a közönség sorai között viszont egy ázsiai kisfiú igencsak megkönnyezte Hien kiesését, akit Friderikusz Sándor vigasztalt.
A jövő héten az ˝utazás˝ lesz a műsr témaköre, amely egyrészről értendő a szövegvilágra, másrészről pedig a versenyzőknek egy-egy olyan műfajban is kirándulást kell tenniük, amely eleddig távol állt tőlük. |